Az X Ambassadors amerikai zenekar először lép fel Magyarországon

 2020.02.12 11:09  |  livethemoment.hu  |   799
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Szilveszterkor a Time Square-en léptek fel,majd világkörüli turnéra indultak tavaly megjelent, Orion című nagylemezükkel. Az amerikai modern rock csapat, az X Ambassadors március 8-án először érkezik Magyarországra, ráadásul szinte a premierrel egy időben legújabb EP-jük dalait is eljátsszák a magyar közönségnek.

Közönségcentrikusság, jótékonykodás, fontos társadalmi üzenetek és mindent elsöprő lendület. Leginkább ezeket a szavakat szokták kiemelni az X Ambassadors kapcsán. A 2009-ben alakult zenekarra szinte azonnal felfigyelt a szakma, köztük olyan előadók, mint a kanadai Valerie Anne Poxleitner, azaz Lights, vagy az Imagine Dragons frontembere Dan Reynolds, akinek többek között nagy kiadós szerződésüket is köszönhetik, de Eminemmel is dolgoztak együtt. Legnagyobb slágerük a már 200 millió megtekintés felett tartó Renegades, de az Unsteady vagy Jamie N Commons-szal közösen készített Jungle is hamar kiemelt játszásokat ért el.

Tavaly megjelent második nagylemezükre, az Orionra mintegy négy évet kellett várniuk a rajongóknak. Az album dalai az emberi tapasztalatok széles skáláját felölelik, a testvéri kapcsolatoktól az életünkben megjelenő akadályokig. A Boom, a Hey Child és a Hold You Down hamar közönség kedvenccé váltak, utóbbi ráadásul a frontember, Sam Harris és testvére, a billentyűs Casey Harris szoros kapcsolatáról szól. Tavaly májusban a Microsofttal közösen egy alkalmazást is kifejlesztettek, melynek segítségével a látássérültek is megtapasztalhatják a videoklipek élményét. Ez a téma nem véletlenül ennyire fontos a zenekarnak, Casey Harris ugyanis gyermekkorában Senior-Loken szindróma következtében megvakult.

A zenekar március 8-án az Orion Tour keretében lép fel Budapesten, azonban várhatóan a két nappal korábban debütáló, Belong címet viselő EP-jükről is játszanak majd. Ennek egyik dala, a nagyzenekari kísérettel íródott, Everything Sounds Like A Love Song azonban már most is meghallgatható. „Ez a szám arról az érzésről szól, amikor hiányzik életed szerelme. Amikor minden, amit látsz, hallasz, érzel rá emlékeztet, és arra, hogy milyen fájdalmas is ezt a sok szépséget látni, ha éppen összetört a szívünk. Olyan mintha az egész univerzum veled játszana. Ezzel a dallal néhány kedvenc művészünk - Aretha, Marvin Gaye, Ray Charles, Joe Cocker, The Band, The Staples Singers-előtt is tisztelgünk,ők mindannyian az új kislemezünk anyagát is inspirálták”– nyilatkozta Sam Nelson Harris, a csapat frontembere.




X Ambassadors - The Orion Tour | 2020 Budapest
2020. március 8., Barba NegraMusic Club

Event: facebook.com/events
Jegyek: ticketportal.hu
VIP csomagok: cidentertainment.com





TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 308 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1806209.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: