Első önálló szerzeményével jelentkezik Bari Lacika

 2021.01.12 18:14  |  livethemoment.hu  |   1550
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



A fiatal énekes neve már ismerősen csenghet, ez nem véletlen, hiszen Bari Lacit 12 éves korában ismerhették meg a nézők, Az ének iskolája című produkcióban, ahol egészen a végső döntőig menetelt. Laci az elmúlt 8 évben sem pihent, tanult, képezte magát, most pedig készen áll arra, hogy az ország legjobbjai között is bizonyítson.

„Nagy utat jártam be az első médiaszereplésem óta, amit akkor nagyon élveztem, viszont a szüleim azt mondták: első a tanulás. A Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnáziumban dzsesszzongoristaként végeztem. Azóta pedig pedagógusasszisztensként dolgozom és tanítom a gyerekeket, akiket imádok. Hihetetlen fejlődésen mennek keresztül”- meséli az énekes, aki most először jelentkezik saját szerzésű dallal. A „Féltelek.” éppen olyan, mint maga a dalszerző: lírikus, kedves, őszinte és hihetetlenül mély emóciókat tartogat.



A féltés érzése fogalmazódik meg a dalban, ami nem a szerelemről, sokkal inkább egy óvó érzelemről szól.
„Itt nem egy kapcsolatban lévő párról, hanem egy szakítás utáni féltésről van szó, amiben már a szerelem nincs jelen”- teszi hozzá BariLaci.

A „Féltelek.” bejutott a DAL 2021 legjobbjai közé, így hamarosan élő adásban is elkápráztatja majd a kiváló hangú énekes srác a nézőket.

BariLaci már egész kiskorában közel került a zenéhez és ez a kapcsolat máig kitart, hiszen 6 éves korában már zeneiskolában kezdett, tanult klasszikus és jazz zenét, de több műfajban is bontogatta a szárnyait. Kedvenc hangszere a zongora, ami a „Féltelek.” is óriási hangsúlyt kap.




Forrás (Partneroldal): magneoton.hu




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 327 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1809032.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: