Illetve Zenekar

 2020.03.17 18:39  |  livethemoment.hu  |   1869
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0

Illetve Zenekar

Az Illetve Zenekar, 2012-ben alakult és azóta is rendületlenül működik, írja a dalokat, folyamatosan keresi a helyét a mostani underground, alternatív zenei világban Budapesten.

A zenekar 2014 - ben


Az elmúlt 6 évben, rengeteg változáson mentünk keresztül, amely főleg a tagok cserélődését jelentette. Sok fesztiválon volt lehetőségünk fellépni, illetve három tehetségkutató - (Paks 2016 November, Szegedi Amatours 2017, Zenei Tehetségkutató: Budafoki Pincejárat ) - elő- illetve döntő szakaszában is megmutathattuk magunkat.
Minden évben, rendszeresen fellépünk a Művészetek Völgyében Kapolcson, illetve több koncertet adunk kisebb klubokban Budapesten.

A zenekar 2020 - ban


Nagyjából elmondható rólunk, hogy koncert zenekar vagyunk, mivel egy kislemezen és pár stúdió felvételen kívül nem nagyon volt lehetőségünk nagylemez kiadására, azonban folyamatosan születnek új dalok, amiket becsempészünk, a majdnem másfélórás repertoárunkba.



Az elmúlt évek során, teljes átalakulásokon mentünk keresztül, és ezzel mi is változunk folyamatosan. Mondhatnánk úgyis, hogy egy állandó körforgásban vagyunk, ami mindig hoz valami újat magával és ebben látjuk a még több fejlődést.

A zenénk alternatív pop-rock, amely szöveg centrikus és szürrealista elemeket is hordoz magában.

A zenekar tagjai
Surán Anita - fuvola, vokál; Szalai János - gitár,dalszerzés; Ambrus Lehel - klarinét, szaxofon; Márkus Rita - ének, szöveg, ütős hangszerek; Gönczi Gábor - dob; Drexler Róbert - basszusgitár



Szöveg: Illetve Zenekar
Képek: Rékasi Ramóna (helyszín: Fém Arts Café) és facebook.com/illetve/


Az Illetve Zenekar weboldala: illetvezenekar.hu,
facebook oldala: facebook.com/illetve és
youtube csatornája: youtube.com/illetvezenekar kövessétek és csatlakozzatok!







TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 329 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1810036.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: