Magyar zenész is közreműködött az Oscar-díjas filmben

 2020.02.11 17:01  |  livethemoment.hu  |   715
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Magyar zenész hangszerelte az Oscar-díjas Élősködők zenéjét. A hangszerelés Sapszon Bálint nevéhez köthető.

A négy Oscar-díjat kapott „Élősködők” című film zenéjét nem más hangszerelte, mint egy magyar zenész, Sapszon Bálint – hangzott el a Kossuth Rádió Jó napot, Magyarország! című műsorában.

Bálintnak három évvel ezelőtt volt az első közös munkája a Pong Dzsunho dél-koreai rendezővel, akkor is ő hangszerelte a film zenéjét. Azóta rendszeresen dolgoznak együtt. Az Élősködőkhöz egy évvel ezelőtt jött a megkeresés, éppen karácsony előtt, ráadásul pár nap alatt kellett összehozni a zenét.

A filmzene-szerzést a filmkészítés utolsó fázisaként kell elképzelni, már a vágás után kerül a zenészek elé a film, amit a rendezővel és a vágóval közösen terveznek meg.

Zongora alapokra kellett szimfonikus zenét alkotni, olyan hangszereket is kellett használni, amik ma már nem gyakoriak, például csembalót, ami a barokk korra jellemző. A film zenéjében domináns a barokk zene, de sok a hangeffektes rész – emellett feszültségkeltő és indulószerű, könnyedebb zenék is felhangzanak.

Sapszon Bálint egyébként maga is zenész családból származik. A Sapszonok közül a pár éve elhunyt idősebb és a ma is alkotó ifjabb Sapszon Ferenc is több díjjal elismert karnagy.


hirado.hu




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 330 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1810258.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: