Feltörekvők

Bemutatkozik a RAJ Akusztik

A RAJ Akusztik, az Illetve Zenekarunpluggedformációjaként működik immáron négy éve. Rita, Anita és János, az Illetve mellett, egy alkotóműhely ként szereznek dalokat és akusztikus formában adják elő. A dalszövegeket Rita írja, míg János a dallamokat fűzi hozzá gitáron, Anita pedig fuvolával és vokálokkal színesíti a produkciót. Ez idáig három dalt rögzített a formáció: az első ilyen a Vagy című szerzemény, melyhez két éve egy videóklipet is forgattak a helyszínen, ahol megszületett.

Tovább a teljes cikkre 

Bemutatkozik a Bengal

"I'm Gonna Get You" címmel új videoklip készült a Bengal rockprojekt januárban megjelent debütáló albuma, a "Gathering Storm" legnépszerűbb dalához. A videót, melyet Peter John Kiss és Keresztesi Balázs rendezett, a Népszigeten forgatták Budapesten. Gaál Bence 1995-ben látta meg a napvilágot Budapesten. Már fiatal korában elkezdett zenélni, és 2012-ben megalapította első zenekarát, a Greyhoundot, amellyel a 2015-ös feloszlásáig koncertezett

Tovább a teljes cikkre 

Bemutatkozik a Negyvenkettő zenekar

Nagy Balázs Krisztián, a zenekar frontembere az ezredforduló környékén lépett színpadra első saját zenekarával, de mostanáig nem jelentetett meg önálló albumot. Nemrég Negyvenkettő nevű zenekarával kiadta az évek során összegyűlt legjobb dalait.

Tovább a teljes cikkre 

Bemutatkozik a Szellem

A semmiből érkezett 2020 februárjában a Szellem zenekar bemutatkozó kislemeze. A csapat feltűnése, az egykor szebb napokat is megélt punkrock szcénának adott reménységre okot, mert két dalt tartalmazó debütáló anyaguk lendülete garantáltan magával ragadja hallgatóját fék nélküli tempójával. Teszi mindezt kiforrt magyar szövegek kíséretében, melyek határozott tartalommal töltik meg dallamos zenéjüket.

Tovább a teljes cikkre 

Bemutatkozik a győri Kétszemközt zenekar

Akár egy rossz vicc is lehetne amikor a punk, a rocker és a metál arc találkozik egy alteros sráccal és együtt kezdenek alkotni, mert négy egészen különböző ember talált egymásra a zenekarban. A világ dolgairól és a zenei elképzeléseikről és teljes mértékben ellentétesen gondolkozó győri zenekar szerint épp a különbözőségükben rejlik átütő erejük. Ez a zenekari kohézió az egyetlen olyan közös metszéspont mindannyiuk zenei világában, ahol emberileg és zeneileg is

Tovább a teljes cikkre 

Jägermeister Brass Band: újdonság a magyar zenei palettán!

Fergeteges hangúlatú bulin mutatkozott be az a 9 tagú fúvószenekar, akik mostantól a népszerű italmárka égisze alatt lépnek fel különböző rendezvényeken. A várva-várt bulin fellépett méga „Kelemen Kabátban” zenekar, és bemutatkoztak az új „JägermeisterDJ”-k is, azaz: Regán Lili és a „Szeresd a TrashemBébi”formáció. A több száz fős közönség minden produkciót vastapssal jutalmazott. A járványhelyzetre való tekintettel a rendezvény szigorú biztonsági intézkedések mellett zajlott.

Tovább a teljes cikkre 

Bemutatkozik a Lazerpunk

Lazerpunk 2014 óta kísérletezik elektronikus zenével, de csak a 2018-as Death & Glory c. nagylemeze volt az amely nemzetközi szinten is komolyabb ismertséget hozott a magyar producer számára. Kezdetekben a 80-as évek nosztalgikus hangulatához visszanyúló synthwave és retrowave stílusból merített, mostanra azonban zenéje lényegesen kiforrottabb és sokkal inkább electro és cyberpunk irányba mutat.

Tovább a teljes cikkre 

BEMUTATKOZIK A LNDA ZENEKAR!

Igaz még csak az idei évben alakult a budapesti és vidéki zenészekből álló pop-rock zenekar, a LNDA, mely a kaposvári származású Kaszás Melinda énekesnő- színésznő karakteréhez megálmodott produkció, néhány hete már megjelent az első videoklipjük, a Még nem, melyet már több, mint 50 ezren tekintettek meg a Youtube-on.

Tovább a teljes cikkre 

Bemutatkozik a Caroline Street

Értékmentő kultúrmisszó, minőségi pop-rock köntösbe bújtatva Az elmúlt hetekben a hazai médiában egyre több helyen találkozni, a Kovács Zsolt (ének, gitár) vezette Caroline Street zenekar nevével. A több dunántúli zenekarban kipróbált tagok, 2016-ban határozták el, hogy a zalaegerszegi kortárs költő, Lukács Sándor dalait színpadra viszik. A kezdeti lokális népszerűség után, úgy néz ki, most már az országos népszerűség a banda célja. Számos rádióinterjú és a Balatoni Nyár fellépés után csíptük el Őket egy interjúra.

Tovább a teljes cikkre 

ÉSTE Süle-Trócsányi Formáció

Szórakoztató zenés kalandozás, humoros, irónikus, tartalmas szövegekkel, igényes zenével A DAL 2018. döntőjébe jutott Süle Zsolt kompozícióival és a Hollywoodoo zenekarból valamint a „Taxidermia” című filmből jól ismert Trócsányi Gergő szövegeivel, megzenésített verseivel.

Tovább a teljes cikkre 

Illetve Zenekar

Az Illetve Zenekar, 2012-ben alakult és azóta is rendületlenül működik, írja a dalokat, folyamatosan keresi a helyét a mostani underground, alternatív zenei világban Budapesten. Az elmúlt 6 évben, rengeteg változáson mentünk keresztül, amely főleg a tagok cserélődését jelentette.

Tovább a teljes cikkre 

Electro Grooves

Új sorozat indul a Live The Momenent Zenei Magazin oldalán. Ezentúl a koncertbeszámolók és nagyinterjúk mellett tehetséges, de még kevésbé ismert együtteseket is bemutatunk az olvasóknak. Az első ilyen zenekar a jelenleg három tagból álló Electro Grooves.

Tovább a teljes cikkre 

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 498 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1944502.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: