Két holland férfi kábítószergyanús tablettákat, sodort cigarettákat és növényi törmeléket árult a fesztiválozóknak.
A biztonsági őrök 2019. augusztus 6-án este a Sziget fesztivál területén felfigyeltek két fiatalra, akiknek a sátruk környékén feltűnően nagy volt a mozgás, és azt látták, hogy valaki éppen pénzt és kis csomagot vesz át, ezért értesítették a rendőröket.
A 21 éves és a 22 éves holland férfi sátrában, valamint a csomagmegőrző széfjükben egy kilogramm rózsaszín, kábítószergyanús tablettát, 128 gramm – előre porciózott – kábítószergyanús nővényi törmeléket, 451 műanyag fiolában kábítószergyanús anyagból sodort cigarettát, valamint a drog adagolásához, terjesztéséhez használt tasakokat találtak és foglaltak le. A két holland még árlistát is készített a drogok mellé.
A rendőrök a két férfit előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók őrizetbe vették őket, és kábítószer-kereskedelem bűntett miatt indítottak ellenük nyomozást.
Az alkoholfogyasztó fiatalok és az alkoholmérgezések száma drámaian nő. 1990 óta ötszörösére nőtt az alkoholmérgezéssel kórházba szállított fiatalok száma. A diszkók, klubok, zenei fesztiválok alkalmat kínálnak a mértéktelen alkoholfogyasztásra azoknak, akik enélkül nem tudják elképzelni a szórakozást.
Ráadásul az ilyen fesztiválokra ritkán érkeznek egyedül a fiatalok, minél többen és minél többet isznak a baráti körben, annál valószínűbb, hogy az egyébként nem sok alkoholt fogyasztó fiatalok is követik majd a negatív példát. A fiatalok egyre korábban kipróbálják a drogokat is, legtöbben szintén a közösséghez való tartozás érdekében. Mindezek mellett az érzékek tompításával a balesetek kockázatát is növelik, ráadásul az alkohol vizet von el a szervezettől, így nagy melegben növeli a hőguta kockázatát. - Részlet a A NYÁRI FESZTIVÁLOK VESZÉLYEI című cikkből
Kép: Budapest, 2019. augusztus 7. Fesztiválozó a Luminarium nevű installációban a 27. Sziget fesztiválon az óbudai Hajógyári-szigeten 2019. augusztus 7-én. MTI/Mónus Márton
Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez.
A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg.
Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.
Hozzászólások
Facebook hozzászólásMinden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Köszönettel:Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.
A livethemoment.hu szerkesztősége