Az Apey & the Pea tizedik születésnapját ünnepli a Budapest Parkban

 2019.09.08 16:28  |  G.Zoli  |   13348
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Tizedik születésnapját ünnepli az Apey & the Pea szeptember 19-én a Budapest Parkban. Az estén olyan dalok kerülnek elő a múltból a metál underground triótól, amelyeket régen hallhatott élőben a közönség.

"Sohasem kötöttünk kompromisszumot. Lemezeink egyre keményebbek és agresszívebbek, zenénk nem rádióbarát, mégis egyre nagyobb közönség előtt játszhatunk. A mainstream elkezdett minket befogadni" - idézi a frontember Áron András "Apey-t" a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közlemény.
Az Apey & the Pea 2009-ben alakult Apey "szobaprojektjéből". Az énekes, gitáros Makai László dobossal és Prepelicza Zoltán basszusgitárossal először egy Pantera tribute-zenekarban játszott közösen. Első stúdióalbumuk, a Devil's Nectar 2013-ban jelent meg, de már addig kiadott anyagaikkal és koncertjeikkel is ismertek lettek. Kezdetben könnyebben emészthető grunge-os dalokat játszottak, de harmadik lemezük, a 2017-es Hex már egy jóval extrémebb világát képviseli a színtérnek.

Tavaly megnyerték a Nagy-Szín-Pad!-ot, a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös versenyét, amelynek köszönhetően felléptek a Sziget fesztiválon, a Telekom VOLT-on, a Strandon, a Campuson, a MOL Nagyon Balaton rendezvényein, az Akvárium Klubban, a Petőfi Zenei Díj showműsorában, képviselhették Magyarországot a 2019-es Eurosonic Festivalon, valamint egy lengyel és egy cseh fesztiválon is.
A jubileumi koncert vendége a Stubborn és a Shell Beach.


MTI
Kép: wiki/Apeyamigo666

További részletek és jegy: www.budapestpark.hu




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 510 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
2316812.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: