Csütörtökön kezdődik a Paloznaki Jazzpiknik

 2018.07.30 19:49  |  G.Zoli  |   13418
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Veszprém, 2018. július 30. - Csütörtökön kezdődik a 7. Paloznaki Jazzpiknik. A háromnapos rendezvényen mintegy húsz koncert várja az érdeklődőket, a legkisebbek pedig gyermekprogramokon vehetnek részt - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a fesztivál projektvezetője.

Vajda Orsolya szerint a kisebb, klubhangulatú koncertek kedvelői éppúgy megtalálhatják majd számításukat, mint azok, akik a nagyobb tömeget vonzó rendezvényeket látogatják szívesen.
A projektvezető elmondta, hogy Jamie Cullum zongorajátékával indul a 7. Paloznaki Jazzpiknik, aki a funky, a swing és a hiphop világába kalauzolja a közönségét, ezt megelőzően Radics Gigi és a Finucci Bros Quartet lép színpadra, akik a dzsessz és a swing stílusjegyeit ötvözik játékukban, valamint DJ Maestro is zenél a fesztivál nulladik napján.

A szervezők egy koncerttel és színpadavatással idézik meg a tavaly elhunyt Fábián Juli emlékét, aki lelkes szervezője és résztvevője volt a paloznaki fesztiváloknak. A tájház udvarán álló, korábbi kis színpad, ahol az énekesnő debütált, az ő nevét viseli majd. Fábián Juli emléke előtt tisztelgő pénteki koncerten fellép mások mellett Tóth Vera, valamint Zoohacker és zenekara.
A Soul II Soul feat Jazzie B & Caron Wheeler valamint az Elektro Delux is muzsikál pénteken, a Fábián Juli Színpadon pedig az Indigo és a Pankastic szórakoztatja a közönséget.

A gyermekeket interaktív kiállítás, játszóház, ügyességi, logikai és fejlesztő játékok várják a nagyszínpad mellett. Idén is lehet majd tuktukokkal, a fesztivál védjegyévé vált kis motorokkal közlekedni a helyszínek között, valamint piknikbuszok indulnak Balatonfüred, Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonkenese irányába.

Meg lehet majd kóstolni a házigazda Homola, valamint a környékbeli pincészetek borait és többek között a Tekeresvölgyi Sajtműhely is kínálja termékeit - mondta Vajda Orsolya.
A Paloznaki Jazzpiknik minden évben több fontos ügyet támogat, idén a Bátor Tábor mellé állt, a fesztiválon készült és feltöltött képek mindegyike után ötven forinttal támogatja a rendezvény a tábor ügyét - fűzte hozzá.


MTI




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 510 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
2316932.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: