Falusi Mariann második szólólemezét mutatja be a Muzikumban

 2018.09.11 20:00  |  G.Zoli  |   13660
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Budapest, 2018. szeptember 11. - Évtizedeket kellett várnia első szólólemezére, annál gyorsabban, egy évre rá jött a folytatás: Falusi Mariann szeptember 20-án a fővárosi Muzikumban mutatja be friss, Királyok és Királynők című anyagát.

Egy munkafolyamat részének is nevezhetjük a lemez megszületését. A cím egy három-négy éve készült és azóta is működő koncertműsorom koncepciójából ered. Abba az estbe elsősorban olyan előadóktól, illetve számokból válogattunk, akik és amelyek királyokra és királynőkre utalnak. A lemezre került tizenegy dal végül kevéssé tükrözi ezt, de a címet megtartottuk - mondta az énekesnő az MTI-nek.

A pop, a dzsessz, a musical, az opera műfajában, színészként és műsorvezetőként évtizedek óta dolgozó Falusi Mariann kifejtette: a koncertműsorban előad dalt Tina Turnertől, akit a pop királynőjének tartanak, a közelmúltban elhunyt Aretha Franklintől, a soul királynőjétől, Elvis Presleytől, a rock and roll királyától, az itthon sokak által királynak nevezett Zámbó Jimmytől, és vannak beszédes előadói nevek is, mint például a Queen, a Queens of the Stone Age, a Kings of Leon vagy Király Linda.
"Szerettem volna egy lemezt, amelyen különböző műfajokból világslágereket énekelek. A CD-re felkerült számok egy része ilyen, az eredeti előadók között volt Leonard Cohen, Cher, Cindy Lauper, Bobby Darin vagy Louis Armstrong. Emellett saját, ismert és kevésbé ismert hazai számokból is válogattam, így állt össze a lemez" - tette hozzá Falusi Mariann.

A világslágerek egy része eredeti nyelven szólal meg (a Time After Time Cindy Laupertől, a Cher-féle All Or Nothing vagy az Óz, a csodák csodája híres betétdala, a Somewhere Over the Rainbow), mások magyar szöveggel, ezek közé tartozik Bobby Darin Beyond the Sea-je A szél címmel.
Szerepel az anyagon két dal, amely hallható a Lang Györgyivel közösen készített és tavaly kiadott Egy kicsit kuplézgatunk című lemezén is (Aki Pesten nem jár kávéházba; Néger smokk), mindkettő a második világháború előtti időkből. Falusi Mariann feldolgozta a Sziámi egyik dalát, az Elég zsidót is. Utóbbi egy sötét korszakot elevenít fel, és szerintem arra hívja fel a figyelmet, hogy soha nem szabad megtagadnunk saját emberségünket, emberi mércénket - fogalmazott az énekesnő.

Felkerült az anyagra minden idők egyik legtöbbet feldolgozott "popdala", Leonard Cohen Hallelujája is. Falusi Mariann a közelmúltban egy nemzetközi Cohen-rajongói emlékesten is fellépett.
"Hihetetlen erő van a dalban és a szövegben, nekem Fáy Miklós készített egy magyar fordítást. Cohen versei és dalszövegei nagyon összetettek és sokatmondóak, tele vannak zenei és irodalmi utalásokkal a személyes érzelmei és élete eseményei mellett. Elképzelhető, hogy egyszer Cohen-dalaiból is összeállítok egy estet" - mondta az énekesnő.

Szólt arról, hogy szeptember 20-án a lemezbemutató koncerten a Muzikumban a lemez darabjai mellett a Királyok és Királynők koncertműsor számos dala elhangzik, de énekel Presser-szerzeményeket is. "Élvezem, ha eklektikus zenei produkciókban lehetek benne". A koncerten Révész Richárd (zongora), Berdisz Tamás (dob), Frey György (basszusgitár), Kormos János (gitár) és Csányi István (szaxofon) kíséri az énekesnőt.

Falusi Mariann mintegy negyven Pa-Dö-Dő-lemezen énekelt Lang Györgyivel, emellett közreműködött több tucat másik albumon, mégis Presser Gábor volt az első, aki - tavaly - szólólemezt készített vele. A mostani második album után a harmadik is megjelenésre kész: a Sárik Péter Trió Jazzkívánságműsor 3 című anyagát, amelyet decemberben mutatnak fel, ugyancsak ő énekelte fel.
"Semmiféle elégtételt nem érzek azzal kapcsolatban, hogy szólólemezfronton elindult velem a szekér. Nem vagyok önmegvalósító típus, soha nem akartam mindenáron albumot csinálni, a mostani történések inkább a véletleneknek köszönhetőek. Sárik Péterrel évek óta együtt dolgozom, voltunk turnézni Erdélyben és ott fogalmazódott meg, milyen jó lenne egy közös dzsesszes korongot felvenni ismert magyar dalokkal" - mondta végül Falusi Mariann az MTI-nek.


MTI




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 510 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
2316816.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: