Fergie részben túl van a váláson

 2019.06.06 19:25  |  G.Zoli  |   13827
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Két év után most jogilag is véget vetnek a kapcsolatnak.
Még 2017-ben kiderült, hogy Fergie és Josh Duhamel 8 évig tartó házassága megromlott és úgy döntöttek, hogy azelőtt szakítanak, hogy elmérgesedne köztük a helyzet. A pár állítólag barátságban vált el egymástól, sőt a válási procedúrát sem indították el mindeddig, hátha még menthető a kapcsolat.

A 44 éves énekesnő és 46 éves exe azonban most hivatalosan is véget vet a házasságnak, a TMZ információi szerint május 31-én Pasadenában beadták a válási papírokat.


Egy korszak vége: Fergie megváltoztatta a nevét

A híres énekesnőt mindenki Fergie-nek hívja, pedig valójában Stacy Ann Ferguson volt a neve, amíg Fergie-re nem keresztelkedett. A TMZ szerint a sztár vissza szeretné kapni régi nevét.

Az énekesnő még 2013-ban átvette a színpadi nevét, így Fergie Duhamel lett. Fergie korábbi férjével 2017-ben szakított, azonban mivel jól váltak el útjaik, nem szüntették meg házasságukat. Végül erre idén májusban került sor, éppen ezért úgy döntött, hogy ismét Stacy Ann Ferguson lesz.

Fergie és Josh egyébként közösen nevelik ötéves gyermeküket, akit Axlnek hívnak.

Forrás: glamour.hu és hirado.hu
Kép: twitter




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 510 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
2316682.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: