Harmadszor rendezik meg a Balaton Fesztivált

 2019.06.27 19:13  |  G.Zoli  |   13219
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Harmadszor rendezik meg a Balaton Fesztivált Balatonkenesén csütörtöktől vasárnapig tematikus zenei koncertekkel valamint gasztronómiai és családi programokkal - közölték a szervezők az MTI-vel.

Az ingyenes fesztivál szervezői idén a családok napközbeni szórakoztatására a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt fektettek. A fesztiválteret balatoni élményparkkal, valamint ízek és mesterségek utcájával bővítették ki - ahol vegán ételeket is kóstolhatnak az érdeklődők -, valamint a Balaton-parti város főbb tereire is szerveznek programokat a hétvégén.

A gyerekszínpadon a Kiskalász Zenekart, a Hahó együttest és a Varnyú Country gyerekzenekart is hallhatja a közönség, rajtuk kívül tánccsoportok, mesék valamint bábszínházi előadás is színesítik a rendezvényt.
A fesztiválon kialakított családi játékparkban a gyerekek megismerhetik a Balaton élővilágát és különleges helyeit fa- valamint dongajátékokkal, emellett öko-kézműves foglalkozás, mezítlábas ösvény, labirintus, kúszó-mászó terasz illetve balatoni ügyességi játékok is várják az érdeklődőket.

Tartanak sportbemutatókat is Gulyás Péter és Zsigmond György korábbi válogatott kézilabdázók valamint Erdei Zsolt világbajnok magyar félnehézsúlyú profi ökölvívó vezetésével és a Pannon Egyetem is megjelenik a kiállítók közt.
A nagyszínpadon a négy nap alatt négyféle zenei stílus várja a vendégeket. Csütörtök este magyar DJ-k - Aaron Wise, Antonyo, Lauer és Hamvai PG - pénteken rockosabb vonalat képvisel majd az LGT emlékzenekar, a Lord és az EDDA slágereket játszó Zártosztály. A szombati nap a retro jegyében telik, ahol fellép a Kozmix, Betty Love, az Ufo zenekar, az Ámokfutók és DJ Náksi is, vasárnap pedig a rock and roll áll a középpontban a That's Right Baby, a Ricky and the Drunken Sailors, és a Mystery Gang rockabilly zenekarokkal.


MTI




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 510 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
2316932.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: