Kertész Erika énekesnő első magyar nyelvű szólólemezének anyagát még 2016 őszén, 9 hónapos terhesen állította össze, azonban a megjelenés még váratott magára, mert kisfia születését követően a karriert felülírta az anya szerep.
Több mint 4 év telt el azóta, és eljött az ideje, hogy az anyaság, a dalszerzés és az énekoktatás mellett ismét a karrierjére összpontosítson. Erika a 2009-ben alapított E.K. Avenue jazz zenekar énekesnőjeként már nagy sikereket ért el. Magyarországon és Európa-szerte számtalan koncertet adtak, játszottak többek között Ausztriában, Csehországban, Szlovákiában, Horvátországban, és Németországban is.
Vendégei voltak a Vienna Jazz Fesztiválnak, a Gronau Jazz Fesztiválnak, és a Liburnia Jazz Fesztiválnak is. Első nagylemezük Little Girl címmel jelent meg 2010-ben, amit a Moonbike követett 2016-ban. A lemezeken található dalok, beleértve az angol szövegeket is, Erika szerzeményei.
A 2014-ben alapított Oneword formációval a jazz mellett a pop stílusba is belekóstolt. A 2018-ban készült Hazakísérlek című számukkal elnyerték a Jazzy Dalverseny fődíját és közönségdíját is.
Erika férjével, a jazz gitáros Reschofsky Dáviddal alapított experientális jazz duóval is részt vett egy 17 állomásos turnén, amely során Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában és Hollandiában is felléptek.
Első magyar nyelvű szólólemeze azonban hosszú, megszakításokkal teli alkotói munkát követően elkészült, amelyről az első, Hétmilliárd történet című számot, - amely a lemez címadója is egyben-, már tavaly októberben halhattuk a rádióban.
„A Hétmilliárd történet a világ összes emberéről és különböző történeteikről szól. Bár lassan már 8 milliárdan élünk a Földön, arról szól ez a dal, hogy mindenki csak a saját történetét ismeri, mert mindenki egyedül ment végig azon az úton, amire ebben a pillanatban visszatekinthet. Lehet bírálni egy embert és a döntéseit, de valójában egyedül csak ő ismeri a saját történetét.” -mesélte Erika a zeneszmagazin.hu interjújában.
A lemez, amelyen a dalok és a dalszövegek nagyrészét az énekesnő írta, a TomTom Records gondozásában február 26-án jelent meg. A lemez dalai mind bensőségesek, léleksimogatóak, gyengédek, és a témák, valamint a szövegek mélysége ellenére könnyen befogadhatóak. A populárisabb stílust olykor instrumentális és vokális improvizációk tarkítják, a lemezen játszó zenészek (Fonay Tibor, Reschofsky Dávid, Czibere József, Simkó-Várnagy Mihály, Feuerstein Réka) pedig mind elismert tagjai a magyar jazz életnek. A pop és a jazz elegye különleges, finom és minőségi stílust hoz létre. A dalszövegek a spiritualitástól kezdve egy-egy életúton keresztül egészen mesebeli témákon át, személyes történetekig vezetnek.
Erika igyekszik megtalálni az egyensúlyt a karrier és a család között, hogy a szerettei se szenvedjenek hiányt, de ő is azt tehesse a mindennapokban, ami a családján kívül boldoggá teszi. Énekelhessen, alkothasson és olyan dalokkal lephesse meg rajongóit, amelyeknek mély mondanivalója van és inspirációt nyújtanak a nehezebb élethelyzetekben is.
Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez.
A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg.
Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.
Hozzászólások
Facebook hozzászólásMinden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Köszönettel:Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.
A livethemoment.hu szerkesztősége