Nyolc év után Zola, a New Level Empire énekese ismét színre lép szólóelőadóként is. A "Valamit a semmiből" című dal – amelyhez egy „időutazásos" klip is készült – csak a nyitánya a hamarosan megjelenő albumának. A „Felhalkítva" lemezen akusztikus, élőhangszeres dalokat hallhatunk majd, melyek az énekes személyes élményeiből születtek.
A New Level Empire frontembere természetesen a zenekari tevékenysége mellett ápolja önálló zenei karrierjét. Ez nem újdonság, hiszen az elmúlt évek során "Zolakusztika" önálló estéin a közönség már megismerhette a zenész korábbi dalait, történeteit, előadásmódját. „Vannak dalok, amik más öltözéket, más hangszerelést és más előadásmódot igényelnek, mint a zenekari popdalok.
Ez egy művészi önkifejezés, szentimentálisabb, mélyebb, akusztikusabb, de a műfaj „mainstreamesebb" változatában. Afféle egyszemélyes kaland." – meséli Zola. Az egyszemélyes kaland már csak azért is igaz, mert a lemezen, így a dalokban felcsendülő hangszerek mindegyikén Zola játszik. A „Valamit a semmiből" egy dinamikus akusztikus szerzemény és egyben személyes történet. A tervezés, újrakezdés, költözés, építés témakörét mutatja be a dal, többek között a négy égtáj segítségével. A naturális hangszerelés gitárközpontú, de felcsendül benne több ütőhangszer, zongora és harangjáték is. A dalhoz igen kreatív, egyedi megoldásokat felvonultató, időhurok videoklip is készült.
„A dal megfilmesítéséhez igen magasra tettük magunknak a lécet. Sok technikai megoldást és ötletet szerettem volna egybe sűríteni. Az egyik ilyen volt, hogy az időhurok, időparadoxon legyen az alappillére a történetnek. Ezt bontottuk ki, és vegyítettük az osztott képernyős, félig lassított képi világgal, mely mindegyike egysnittes. Így egy tényleg kreatív és egyedi videó készült a saját rendezésemben. Nagyon kell figyelni a megtekintése közben, hiszen a 4 jelenet összekapcsolódik egy nagy sztorivá! Olyan klipet szerettem volna alkotni, amit a közönség akár többször is megnéz, vagy mert leköti, vagy mert meg akarja fejteni, hogy mit is lát, hogyan is áll össze. Számomra a „Valamit a semmiből" egy nagyon fontos és személyes dal, nem szerettem volna egy tucatklippel elintézni." – fűzi hozzá Zola.
Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez.
A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg.
Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.
Hozzászólások
Facebook hozzászólásMinden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Köszönettel:Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.
A livethemoment.hu szerkesztősége