Július végén kezdődik az Ördögkatlan fesztivál; az ötnapos összművészeti eseményen félezernél is több program várja az érdeklődőket Baranya megye négy településén, Kisharsányban, Nagyharsányban, Beremenden és Villánykövesden.
A július 30. és augusztus 3. között 12. alkalommal megvalósuló rendezvény idei díszvendége Reisz Gábor filmrendező, a Jelenkor Kiadó, valamint a Hagyományok Háza, de megemlékeznek a fesztivál indulásában fontos szerepet játszó Cseh Tamás halálának tizedik évfordulójáról is - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Göttinger Pál szervező elmondta: a fesztivál díszvendégeként a Jelenkor Kiadó a szerzőit felvonultató beszélgetésekkel, felolvasószínházzal várja az érdeklődőket. Az irodalmi programok mellett workshopok, képzőművészeti, zeneművészeti és színházi események is helyet kaptak a programban.
Mint mondta, az összművészeti fesztiválnak a személyesség, a kötetlenség a fő vonzereje.
Elmondta: a Hagyományok Házának saját helyszíne lesz, ahol a táncház és a mesemondás mellett közös énektanulás, kiállítások, hangszeres szólisták és együttesek is várják az érdeklődőket.
A Hagyományok Háza programjai jelentős részének a Villánykövesd főterén, a Teleki Ligetben álló színpad ad otthont. Itt lép fel többek között Szalóki Ági, Berecz András, Dés László, Halász Judit és a Budapest Klezmer Band.
Hamvas Béla Karnevál című művéből a k2 Színház készít előadást, fellép a Sztalker Csoport, Kodály Zoltán Háry János című daljátéka pedig a Szolnoki Szimfonikusok Zenekar és a Nemzeti Énekkar fellépésével, Dinyés Dániel vezényletével szabadtéren hallható.
Kovács Gerzson Péter koreográfus Pina Bausch Szegfűk című darabjának egyik jelenetét, az Évszakok vándorlását dolgozza fel a közönség közreműködésével.
A Jelenkor Kiadó fő feladatának a kortárs magyar irodalom sokszínűségének bemutatását tartja. A fesztiválra verseket visz Babiczky Tibor, Keresztesi József, Simon Márton és Szabó Imola Julianna; Boldizsár Ildikó meseterápiát tart; Tompa Andrea Omerta című regényéből pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei mutatnak be felolvasószínházi előadást.
Reisz Gábor filmrendező a fesztiválon fellép a VAN filmzenekarral, beszélgetésen vesz részt és három filmjét (Nekem Budapest, VAN valami., Rossz versek) is bemutatják.
MTI
Kép: Pál Zsombor - ordogkatlan.hu
További infó a fesztiválról: ordogkatlan.hu
Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez.
A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg.
Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.
Hozzászólások
Facebook hozzászólásMinden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Köszönettel:Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.
A livethemoment.hu szerkesztősége