Két kiváló klippel hangolódik 2020-ra a Mohikán zenekar!

 2020.03.02 19:19  |  livethemoment.hu  |   13711
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Két kiváló klippel hangolódik 2020-ra a Mohikán zenekar!

Az idén 5 éves együttes a közelmúltban két kisfilmmel is jelentkezett!

Komoly tervekkel, célokkal vág neki a 2020-as évnek a számos hazai és határontúli városhoz is erősen köthető Mohikán zenekar. Az elmúlt hónapokban, amellett, hogy rendszeresen koncerteztek országszerte, két videóklippel is megörvendeztették a rajongóikat. A kisfilmek már láthatóak a Youtube-on, a zenekar pedig egyre többet feltűnik a rádiókban és a televízióban egyaránt.

A "Valaki" és az "Aki bújt, aki nem" című slágergyanús szerzeményeket, hamarosan egy újabb nagylemez követi majd. A "Köszönjük szépen!" munkacímű album, a Mohikán zenekar harmadik sorlemeze a GrundRecords gondozásában jelenik majd meg.

Az idei tervekről a zenekar frontembere, Nagy Tibor István nyilatkozott nekünk:

„Ahogyan minden alkotó embernek, nekünk is az a célunk, hogy minél nagyobb közönségnek és minél több helyen tolmácsoljuk azt, amit létrehozunk. Hisszük, hogy ebben a felhígult világban, az a zenei érték, amit képviselni igyekszünk, mégis utat tör magának és bízunk a közönség szeretetében és megtartó erejében. Célunk 2020-ban, az új anyaggal minél többet koncertezni és találkozni azokkal, akik szeretnek minket. Lehet ennél nagyobb célkitűzése egy zenekarnak?"


Egy biztos, nem kell már sokat várni az új Mohikán-lemezre és a koncertekre sem!

Bővebb információk: facebook.com/mohikan.zenekar oldalon!






A cikk elkészítésében a You and Media Management - Koncert - és sajtókampány iroda működött közre




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 510 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
2317014.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: