Mikor tavaly elkezdték árusítani a jegyeket a koncertre remélték, de biztosra nem gondolták, hogy teltházas lesz. Az együttes tagjainak szembesülni kellett a telt házas tömeggel, mert ekkora koncertjük még nem volt. A zenekar a fennállásuknak legnagyobb buliját ígérték és ezt nem lehetett megcáfolni, egy maratoni szuper buli lett a vége. Remek szervezés, profi technika és kulturált közönség nagyjából ez jellemezte a hátteret
A zenekar eddigi fejlődése:
A 2003-as Pimasz grimasz című első albumuk óta sok változáson ment keresztül a zenekar. A Kowalsky, Jimmy, More, Dani és Sóder alkotta jelenlegi felállás azonban erősebb, mint valaha. Legutóbbi nyolcadik lemezük, a Varázsszavak, négyszeres platina minősítést ért el néhány hónap alatt. Ami az immár tizenötödik évben is a bandát jellemzi, az közönségükkel való kapcsolata. Közvetlen dalszövegeik, emberközeli és egyben sodró hangulatú koncertjeik nyomán mára az ország egyik legnépszerűbb zenekarává váltak. „A dalaink a nagybetűs életről szólnak! Pontosan meg vannak fogalmazva azok az irányultságok, indíttatások, amikre mi gondolunk, hogy fontos, érdemes szót ejteni róla. Aki már ismeri a zenekart, az pontosan képbe van azzal, hogy mi „csak” az életről beszélünk.” – mondja Kowa. A csapat mottója is lehetne a 2010-ben megjelent Ötcsillagos című album, Ki van ez találva című dalának egy sora: „Mindennek oka van, ez Tökéletes világ!”
A zenekar 2017-ben sem pihen meg, közelgő 15 éves jubileuma alkalmából dupla albumot ad ki, mely októberre várható és ahogy a korábbi lemezek, ez is a debreceni stúdióban készül. Persze, addig sem maradunk hallgatni- és látnivaló nélkül, hiszen április 2-án a csapat klipet forgat a dupla album egyik dalára, mindamellett, hogy egész évben folyamatos, megújult látványvilágú koncertek várhatók országszerte a jelentősebb klubokat és fesztiválokat érintve.
Kép és szöveg: G. Zoli (livethemoment.hu)
Forrás: broadway.hu
Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez.
A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg.
Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.
Hozzászólások
Facebook hozzászólásMinden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Köszönettel:Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.
A livethemoment.hu szerkesztősége