A zenei sokszínűségéről közismert énekes, dalszerző most a klubvilágban kalandozik Willcox-szal karöltve. Egy különleges páros, egy különleges dal. A nyár soron következő slágere: a „Visszavágyom”!
„Már két éve eldöntöttük, hogy együtt dolgozunk Wilcox-szal, szültetett is négy-öt dal, de egyik se volt az igazi. Most pár hónapja írtam egy újat, amit átküldtem neki, és rögtön beindult a közös alkotói folyamat” – Caramel.
Bár a „Visszavágyom” Caramel második elektronikus zenei koprodukciója, nem csak egy műfaji kalandozásról van szó. A népszerű énekes sokkal jobban vonzódik ehhez a műfajhoz, mint gondolnánk. „Szeretem az elektronikus zenét, mindig is izgatott a techno, a goa, az IDM és a trance is… Ez most egy fogyaszthatóbb szerzemény lett, de szerintem nem az utolsó közös munkánk. Nyitott vagyok akár egy ennél is klubosabb hangzásra a jövőben.” – fejti ki a dalszerző-énekes.
Caramel-lel először egy zenei gálán találkoztunk pár éve, amikor egyszerre kaptunk Fonogram-díjat. A közös kiadónk, a Gold Record vezetőjének, Molnár Gábornak az ötlete volt, hogy működjünk együtt. Már nagyon rég óta szerettem volna egy magyar nyelvű dalt. Amikor felmerült Caramel neve, a fejemhez kaptam, hogy hogy miért nem jutott már nekem régen eszembe. Nagyon szeretem a Caramel jelenséget, mind zeneileg, mind emberileg; szeretem, hogy minden szinten igényes az, amit csinál. Szerintem különleges párost alkotunk.”
Leho (Lehoczki Dániel) rendezésében egy videóklip is készült a „Visszavágyom”-hoz . „Én most dolgoztam először együtt Lehoval, és nagyon jó tapasztalat volt, hogy fiatal kora ellenére milyen profin a kezében tartott mindent. Mi ketten a green box-os jelenetekben szerepelünk, amely mellett fut egy sztori szál, ami remekül leképezi a dal mondanivalóját. Visszatérés, újjászületés egy szerelmes dalba burkolva” – Caramel.
Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez.
A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg.
Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.
Hozzászólások
Facebook hozzászólásMinden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Köszönettel:Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.
A livethemoment.hu szerkesztősége