Rick Astley és a The Jacksons is fellép a nyolcadik Paloznaki Jazzpikniken

 2019.05.29 15:27  |  G.Zoli  |   13330
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Rick Astley és a The Jacksons is fellép a nyolcadik Paloznaki Jazzpikniken, ahol négy színpadon több mint harminc fellépő várja a közönséget augusztus 1. és 3. közt - közölte a fesztivál főszervezője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Valde Orsolya kiemelte, programjaikkal elsősorban a harminc év feletti korosztályt célozzák meg és a családoknak is biztonságos környezetet nyújtanak, ráadásul 14 éves kor alatti gyermekeknek ingyenesek programjaik.
Az első napon, augusztus elsején, csütörtökön a Michael Jackson fiútestvéreiből álló The Jacksons formáció lép fel a nagyszínpadon, akik először adnak koncertet Magyarországon. A nyitókoncert előzenekara pedig a tízéves fennállását ünneplő Peet Project lesz, akik a Jazzpiknik idei fesztiválhimnuszát szerezték.

Pénteken, augusztus 2-án Little G Weevil énekes-gitáros is a nagyszínpadra áll zenekarával. Mint a sajtótájékoztatón elmondta, öttagú alapzenekaruk mellett két vokalistával, valamint Dionne Bennett jamaikai származású angol énekesnővel kiegészülve adnak majd koncertet. Szintén pénteken lép fel a brit The Brand New Heavies, akik slágereik mellett új lemezükről is játszanak dalokat.

A zárónapon, augusztus 3-án, szombaton a nagy múltú amerikai szaxofonos, a jazz egyik nagy öregje, Maceo Parker nyitja a koncertek sorát. Utána a Never gonna give you up című sláger énekese, Rick Astley lép fel, aki új, kifinomult soulos hangzással tért vissza nemrég. A nagyszínpad utolsó koncertjét a holland zenészpáros, Adani & Wolf adja majd szombaton.

Valde Orsolya elmondta: a magyar vonal is erős lesz, a már korábban említett Little G Weevil és a Peet Project mellett a Silhouette & Vinx, a Váczi Eszter Quartet, a Judie Jay Quartet, Balázsovits Edit, Myrtill és a Swinguistique, valamint Soma Mamagésa Vanavan Triója is fellép.
Emellett fontosnak tartják, hogy minden évben tehetséges fiataloknak adjanak bemutatkozási lehetőséget, ezért idén a Hangfoglaló Program segítségével az Antal Gábor Trió és a Haraszti Ádám Projekt is fellép a fesztiválon - tette hozzá.

Az infrastruktúráért és a vendéglátásért felelős Guth Róbert elmondta: nagy figyelmet fordítanak a fenntarthatóságra, ezért visszaszorítják a műanyag eszközök használatát és a hulladékot is szelektíven gyűjtik a fesztiválon.
A gasztronómiában továbbra is a prémium minőségre és a helyi termelők jelenlétére helyezik a hangsúlyt, újdonságként azonban a környékbeli borászatok mellett idén egy tapolcai kézműves sörfőzde is megjelenik a gasztronómiai kínálatban.

A sajtótájékoztatón azt is bejelentették: a Paloznaki Jazzpiknik szervezői idén a hosszan tartó betegségben szenvedő gyerekek gyógyulását segítő Mosoly Alapítványt támogatják.


MTI

jazzpiknik.hu




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 510 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
2316762.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: