Egyelőre még elviselem. Itthonról dolgozom, minden rendben van. Arra használjuk fel az időt a zenekarral, hogy háttér munkákat elkezdtünk csinálni, úgyhogy ilyen konferenciabeszélgetéseket (nevetünk) tartunk hetente egyszer. Kitaláljuk, hogy mi legyen a továbbiakban, mert, szívfájdalmunkra, az élő zene nem lesz egy darabig.

Az apokalipszis előtt még tartottunk egyet. Nem is tudom, hogy az hányadikán volt március…

Igen, az Edisonban.

Megtartottuk…. kaptunk érte hideget is meleget is. De akkor még csak az első lépés volt, a 100 fő alatti rendezvényre vonatkozó rendelet. Mi tudtuk, hogy úgyse fognak sokan eljönni, egy olyan 15- 20 fős koncert lett belőle, jó volt nagyon a hangulat.

2012. szilveszter éjfélkor alakult a zenekar, akkor tehát 2013.01. 01. 00:01 perckor (nevet). Ez úgy történt, hogy a legjobb barátnőmmel, Csűrös Timivel, meg egy baráti társasággal lementünk az Őrségbe, egy kis faluban szilvesztereztünk. Rólam, az előéletemről azt tudni kell, hogy előtte színészkedtem, kisebb társulatoknál tíz évig, azt akkor hagytam abba. Plusz gyerekkorom óta írok verseket meg dalszövegeket.

Volt egy előadásom, az Omló Tornyok, ami idén lesz tízéves áprilisban vagy májusban. Abban már volt egy zenekar, mert ott, azzal a társulattal elkezdett bennünk ficánkolni, hogy a verseimre legyen élő zene. Hasonló stílusban kialakult egy zenekar és három-négy dalt az előadás alatt eljátszottunk.

Az Omló Tornyok egy olyan előadás volt, amit a verseimre alapoztunk és az emberi kapcsolatokról szólt. Engem igazából ez foglalkoztatott már akkor is, és ez volt a második ilyen amatőr underground társulat, akikkel együtt dolgoztam. Ebben az előadásban mindenféle elem benne volt: az élőzenétől kezdve a klasszikus színházi elemeken keresztül, mozgásszínházi elemeket is belevittük, tehát egy eléggé komplex előadás volt. És ott ízleltem meg először, hogy jó zenélni így együtt. A hangomra régebben is kaptam visszajelzéseket, hogy nem rossz.

Hogyha úgy vesszük, akkor az Omló Tornyok óta. Előtte általános iskolában két évig jártam zenei osztályba, illetve tanultam két évig zongorázni, meg az általános iskolában végig énekkaroztam.

Igen, ez egy olyan kattanás nálam (nevet), hogy nagyon szeretem őket. Mivel rengetegféle zenét hallgatok, az elektronikustól kezdve képzelj el mindent… ami engem mindig is nagyon extázisba tud hozni az ütőhangszer, az ütőhangszerek. Hogy mivel lehet zajt kelteni akárcsak mondjuk dramaturgiailag egy dalban? Mivel tudsz hatásokat elérni?
A fiatalkorom azzal telt, hogy fesztiválokra jártam és szippantottam magamba a zenét. Így az volt a köldökzsinórja annak is, hogy tulajdonképpen egy ilyen stílusú banda állt össze a végén.

Nem volt könnyű.

Volt, volt igen.

Azt hiszem, hogy egy másfél év után mertünk kiállni.

Ahogy összeálltunk, az egymásra való hangolódás került több időbe. Az elején az, hogy legyen egy alap, mögöttem egy dob, gitár, meg aki tulajdonképpen zenét szerez nekem - az úgy könnyen jött. Volt egy kollégám, Hársfai Zsolt, aki dobolt. Ő hozta a barátját, Babér Dánielt, aki a legfiatalabb volt köztünk akkor, és egyébként nagyon ügyes gitáros és nagyon jó számokat írt nekünk. Az első számaink alapjait az ő neve jegyzi meg Zsoltié. Az, hogy legyen zenekar amúgy úgy jött, hogy Timivel előtte lejártunk egy próbaterembe, levittük a kedvenc számainkat és énekeltünk mikrofonba, közben énektanárhoz jártunk, képeztük magunkat.(nevet) Mert ő is szeretett volna énekelni, nekem akkor már kialakulóban volt, a színházi múltam miatt. És akkor valahogy összegyúródott egy ilyen alap banda, ez a négyes, azután jött még egy kollégám, az Ambrus Lehel.

Nem, ez sose volt vita az elején, én mindig próbálkoztam demokratikusan működtetni a zenekart. Egyébként a színházban is próbáltam erre törekedni, ott ez megbukott nagyon sok esetben.

Beszálltam egy másik zenekarba énekelni (ef.Zámbó Happy Dead Band) és ahhoz képest - én már mondtam a zenekaromnak - szerintem, igen. Viszont a kettő között van különbség: az egy profi zenekar, teljesen másképp működik, mi meg megyünk a profizmus felé. Kell tartani egyfajta fegyelmet meg alázatot egymás iránt, ahhoz, hogy egy olyan eredményt tudjunk kihozni, amivel kimerünk állni és azt tudjuk mondani, hogy no, akkor ez a tiétek.

Timivel nem rossz viszonyban váltunk el, a mai napig egyébként nagyon jó barátnők vagyunk. Neki volt ott egy olyan időszaka, amikor azt mondta, hogy nem tud több időt szánni a zenekarozásra, én pedig egyre több időt akartam rá szánni, mert nekem célom volt mindig az, hogy valahogy a Mainstream felé vegyük az irányt.Tudtam azt, hogy ez nem egy év lesz nem kettő, hanem lehet, hogy 10 vagy 15.

Nekem a színházban is a színpad jelentette a biztonságot. Én a környezetemben nem mozgok biztonságosan. Aki közelebbről ismer, az tudja, hogy egy paragép vagyok (nevet), nagyon sokszor félek: az emberektől félek, a környezettől félek, a reakcióktól, szituációktól. Viszont, amikor színpadon vagyok, akkor ez megváltozik. Ez a színházban is így volt és akkor is így van, amikor zenélek a többiekkel. Valahogy ellentmondásos az, hogy félek az emberektől, viszont mindig is csapatban tudtam csak működni, hiszen én nem játszom hangszeren-az ütőhangszereket tudom kezelni, van ritmusérzékem meg gyakorlás kérdése- de számomra az együtt létrehozott produkció tudja közvetíteni a mondanivalót.
Sokszor nem a saját történeteim és gondolataim vannak egy-egy dalszövegben és a zenében sem, hanem- ezt nagyon sokan a környezetemben mondják rám - eléggé empatikus vagyok, egy-egy dalszöveg vagy egy sztori ami egy dalszövegben megjelenik az mások érzéseiből jön.

Igen, meg a kudarcok is. Inkább az emberek lelki világa, ami nem biztos, hogy mindig kudarc, ha mondjuk átment egy fájdalmon, vagy egy- egy szomorú időszakon, vagy történik vele valami, akkor én inkább a szomorú dolgokat tudom megírni jobban. A zenekarom sokszor mondja, illetve régebben jelezték többen is, hogy írjak már valami pozitív szöveget, hogy süt a nap és virágos a rét, és mondtam, hogy sajnos ez nekem nem fog menni.

Igen. A dalok egyre jobban kezdtek átalakulni, mikor Szalai János beszállt a zenekarba - ő a gitáros. Vele mi egy alkotópáros vagyunk tulajdonképpen, mert valahogy az ő zenéjére úgy tudom ráfűzni ezeket - az egyébként néha zaklatott és zaklató szövegeket, vagy feldolgozásra alkalmas szövegeket -hogy egy kicsit ironikussá vagy vidámabbá teszik, és most már nincs az, hogy eret vágunk egy Illetve koncerten. A kiszálló zenekari tagoktól ezt nagyon sokszor megkaptam. Ez öt vagy hat évvel ezelőtti történet. Sokan mondták, hogy nagyon depresszívek, meg érvágós hangulatúak a koncertjeink. És úgy érzem, hogy ebben változtunk nagyon sokat: jött egy fuvola, a klarinéttal és tovább színesítettük az egészet.
Egyszer megkérdezték tőlem, hogy mi a célom a zenéléssel? Nyugtalanságot szeretnék kelteni vele, és szerintem a zenekarnak is az a célja, illetve a nyugtalanságból egy megnyugvást.

De, nyilván az, de azt is szeretném közben, hogy mondjuk, a végére azt érezze a hallgató, hogy „megnyugodtam, mert nemcsak velem történt ez meg”. Tehát, próbálok olyan szövegeket írni, amik például valamilyen dilemmáról szólnak; mondjuk, két szerelmi kapcsolat dilemmájáról, vagy arról, hogy az elmezavar közepén mit érzel. Vagy nemrég született egy dal az öngyilkosságról, amivel olyan embereknek akartam tiszteletet adni, akik hoztak egy döntést - hiszen azt nem döntjük el, hogy megszületünk. Viszont azt, hogy mit csinálunk, az életünkkel, azt eldönthetjük.

Igen. Abszolút. Én annak tartom magam. Persze néha ebben elfáradok.

Nagyon jó. Hát azt kell, mondjam, hogy, említetted a tagcseréket, azok nagyon megviseltek minket mindig. Tehát, alapjáraton, akik a legrégebben benne vagyunk ebben az Illetve sztoriban, Ambrus Lehel, a klarinétos, meg én vagyok. Utána következik sorban János, akivel új dalok születtek, és most a repertoárunk 80 százalékának János a dalszerzője. Utána következik Surán Anita fuvola és vokál, a basszeros Drexler Robi és Gönczi Gábor a dobos.

Én most stabilnak érzem ezt a felállást, főleg hogy a többiek is jól érzik magukat.

Igen, az az igazság, hogy én ezt nagyon rosszul éltem meg az elmúlt években. Próbálkoztam felvenni a kapcsolatot olyan emberekkel, akik tudom, hogy felsőbb szinteken mozognak a zenei életben, de nem figyeltek ránk. Már kezdtem feladni, és akkor jött az ötlet, hogy most vagy leállunk, vagy szerzünk egy embert, aki elkezd koncerteket szervezni. Akkor jött Mátrai Eszter, aki vállára vette a zenekar menedzsmentjét. Vannak ötleteink arra, hogy hogyan tudnánk közelebb kerülni a Mainstreamhez.

A mostani kislemeznek a címe az lesz, hogy Lélek Helyek. Egy négy számos EP lesz, ebből hármat vettünk fel most frissen november végén, december elején. Most folyik a háttérmunka, otthon, online konferenciabeszélgetéseken (nevet) próbáljuk a borítótervet kitalálni. Kizárólag elektronikusan fogjuk közzétenni: a Spotify-on, Soundcloudon, YouTube-on fent lesznek. Egyelőre most az arculatát próbáljuk megtalálni, milyen legyen a borító és ezzel egy kicsit a zenekar arculatát is változtatni fogjuk.

Ó, hát ha szépen megfogalmazom: az Illetve tulajdonképpen egy nyelvújító szó, Kazinczy nyelvújítása. Természetesen nem voltunk józanok Csűrös Timi barátnőmmel, amikor kitaláltuk. Az Illetve tulajdonképpen a megilletve-, ha csúnyán akarok fogalmazni: meg@, érted? Szóval ennek a szépített változata.

Megilletni, megdöbbenteni szerettünk volna. Úgy is jöttünk vissza január elsején Budapestre, hogy akkor mi most itt megilletjük Budapestet és akkor úristen, de jó lesz; és ennek örömére elmentünk még a Szimpla Kertben bulizni egyet.

Úgy gondolom, hogy egy vagy két év biztosan kell még. Most szorgalmazom azt is, hogy ha újra kimozdulhatunk a négy fal közül, tehetségkutatókra menjünk el. Láttak minket kétszer eddig, egyszer Pakson, egyszer Szegeden, viszont a régi felállásban, és egy kicsit csetlő-botló zenekar voltunk.
Most viszont, hogy Gábor csatlakozott 2018-ban, lettek céljaink.
Van egy törzsközönségünk, akiknek roppant hálásak vagyunk, mert így az utóbbi időben tényleg volt, hogy havi két koncertet Pesten megcsináltunk. Vannak emberek, akik mindig ott vannak.

Havi két-három koncertet látok reálisnak. Természetesen, ha kinövi magát és nagyobb lesz, akkor, egyszer csak azt tudjuk mondani, hogy meg tudunk belőle élni. Próbálunk mindig rájönni, hogy mitől lenne jobb a kiállásunk is, meg a zenénk is. A hangszerelésben is egyébként sokat változtunk 2013-hoz képest.

A szabadidőmben sportolok, mondjuk ez mostanában egy kicsit elhalt, nagyon sokat olvasok. Nagyon jó könyveket találtam, amivel lefoglalom magam.

Kedvenc költőm, több is van. Az egyik Reviczky Gyula, talán ő a leg-favoritabb a másik pedig Szabó Lőrinc. Írók közül, akiket mostanában olvasok, például Joan Harris, illetve bejött ez a Poket zsebkönyv, csináljunk egy kis reklámot neki, ha lehet. A Poket zsebkönyvek által nagyon sok új írót felfedeztem. Ja és a legkedvencebb írom Vlagyimir Szorokin.(nevet)

Hobbim a zenélés, a zenélés minden fokon. Van a RAJ Akusztik, a gitárossal, Jánossal és Anitával, a barátnőmmel alkotjuk, így hárman. Tavaly elmentünk egy Utcazene Fesztiválra is, illetve RAJ Akusztik keretein belül születnek Illetve dalok is, amik mostanában mennek le a próbateremben és akkor ott kisgyerekből, felnőttekké válnak. Anitával és Jánossal szoktunk még tehát összeülni, és akkor van, hogy éjszakákat vagy estéket átzenélünk. Én hozom a szövegeket, János hozza az alapjait, Anita rá fuvolázik, és így mindig összegyúrunk két-három dalt egy-egy alkalomból.

Azt üzenem most ezekben a nehéz időkben és még nem tudjuk, mi fog ránk várni, hogy egyre nehezebb lesz mindenkinek otthon maradnia. Ezért ne veszítsük el a reményt, és hallgasson mindenki nagyon sok zenét. Minket is, de azon kívül is nagyon sok magyar zenét hallgassanak, mert azzal most segítik a magyar előadóművészeket is.
Egyébként egyre több kezdeményezés van erre: fedezzenek fel új zenéket és használják arra az időt, hogy mindenki egy kicsit számot vet arról, hogy mennyire fontos az, hogy társadalmi életet éljünk… És amikor ezen túl leszünk, akkor remélem, hogy egy óriásit fogunk bulizni.